Prevedeni tekst
Izvorni tekst
Balatonboglártól 10 km távolságra, a méltán népszerű üdülőfaluban, a varázslatos Gyugy községben eladó 3 BELTERÜLETI TELEK, összesen 6920 nm telekterülettel, irányár 36 MFt.
Az aszfaltúton megközelíthető Dózsa György utcai telek 2784 nm, a mögötte található utcában pedig 2 db 2068 nm területű egymás melletti telek eladó. Természetesen a telkek külön-külön is megvásárolhatóak.
Gyugy, az alig 300 lelkes, csendes, nyugodt, rendezett falu, a Somogy megyei Pogány-völgyben, Lengyeltótitól északkeletre, Szőlősgyörök és Hács között fekvő település.
Szőlő- és borgazdasági szempontból a Balatonboglári borvidék részét képezi. A falu határában számos pincészet kínálja borait.
Gyugy elsősorban Árpád-kori templomáról vált ismertté. Mindenszentek tiszteletére állított Isten háza a románkori falusi templomépítészet kimagasló műemléke, és nem csak a Dél-Balatonnak, de Somogy megyének is az egyik gyöngyszeme.
A természeti szépségei mellet épített örökségei, sőt, misztikus ereje miatt is egyre többen keresik fel a községet. A templom dombja alatt három Szent György-vonal keresztezi egymást, a radiesztéták szerint gyógyereje van ennek a helynek. A templomdombra ácsolt pad csodatevő hatásáról is regék szólnak. Háttámláján tábla jelzi a Szent György-vonal haladásának irányát.
A község a remek faluvezetésnek köszönhetően töretlenül fejlődik, a külföldiek körében is egyre felkapottabb.
Természetesen amennyiben ez a meseszép környezetben fekvő telek felkeltette az érdeklődését, hívjon bizalommal, akár az esti órákban vagy hétvégén is!
Nije dano.
Nije dano.
Nije dano.
Unutrašnjost naselja
Nije dano.
6 920 kvadratni metar
Nije dano.
Nije dano.
Jednostavno tražite u našoj bazi podataka kuću, stan, ured, garažu, parcelu ili bilo kakvu nekretninu.
Nekretnina.hu je član grupe Real Estate Group.
Nekretnine za prodaju u Mađarskoj - Nekretnina.hu © 2024 Zadržavaju se sva prava